Ejtőernyőzni akarok - De MOST!
Hogyan lesz belőlünk igazi ejtőernyős

Ha benned is felmerült már ez az elnyomhatatlan érzés, de nem tudtad, hogy merre indulj és főleg, hogy mi vár rád, most jó nyomon vagy! Képzések, szintek, ugrásszámok, repkedő forintok és oktatók.

pbov5pn.jpg

„Ha ledobunk egy macskát, az is földet ér…”

 

Az internet berobbanása óta, nincs olyan dolog, amit három kattintással ki ne tudnánk nyomozni, néhány alapvető információra azonban mindenképpen szükséged lehet ahhoz, hogy elkezdj ejtőernyőzni. Az első és egyik legfontosabb dolog, hogy elhidd: az ejtőernyőzés ma már biztonságos sport, de tényleg. Persze csak akkor, ha betartjuk a szabályokat.

Ha ledobunk egy macskát, az is földet ér épségben, olyan profik a mai ernyők.” mondta az egyik megkérdezett ejtőernyős oktató, így ha tovább lendülünk ezen a természetes félelmen, már csak a gyakorlati részével kell megküzdenünk.

skydivingcat-screen.jpg

forrás: na ugye...:)

Először is el kell döntenünk, hogy milyen tanfolyamot és oktatót válasszunk, és ezzel bele is másztunk a téma kellős közepébe. Két lehetőségünk van, egyszerűen fogalmazva magasabbról, kezdünk el ugrálni és gyorsabban haladni, vagy alacsonyabbról indulunk és lassabban haladunk majd. Az előbbi az AFF képzés (Gyorsított szabadeső képzés), az utóbbi időben egyre népszerűbb.

Magasról, vagy alacsonyról, nem mindegy?! Hát nem!

 

Az AFF képzésnél 4000 méter magasról kezdünk ugrani, egy elméleti és gyakorlati oktatás után, zsebünkben egy sportorvosi igazolással. Ekkor már túl vagyunk azon is, hogy milyen oktatót válasszunk, ez általában úgy terjed, mint a népmese, szájról szájra…

Az AFF képzésnél a protokoll szerint 9 szintet kell teljesítened, 1 szint 1 ugrást jelent, miközben különböző feladatokat kell elvégezned a szabadesés közben. Erre ugrásonként körülbelül 1 percünk van. Az első néhány ugrás alatt nem bízzák a véletlenre, két oktató fog két oldalról, majd néhány ugrás után már csak egy, utána pedig egy oktató ugrik velünk, miközben határozottan nem fog senki. A kilenc ugrás után eljutunk a FAI A vizsgához, ami végérvényesen ejtőernyőssé avanzsál minket, de persze itt nem állunk meg. Ha magabiztosan magunktól nyitunk és képesek vagyunk a különböző gyakorlatok teljesítésére, a határ már csak a csillagos ég, bocsánat, fordítva, a leszállópálya. És a pénztárcánk…

school-jumper.png

A másik ejtőernyős képzési forma a bekötött légcellás képzés. A szokásos elméleti és gyakorlati rész után 1.200 méterről ugrunk csak ( csak?!!), azonnali nyitással. Itt már első alkalommal is egyedül kell kiugrani, viszont nincs zuhant idő, hiszen azonnal kinyitja az oktató az ernyőt, már a gép ajtajában. Ha ügyes vagy, már 7 ugrás után magadnak nyithatsz, és a kötelező 10 szint alatt (egy szint minimum 2 ugrást jelent), egyre magasabbról ugorhatsz. Ez azért izgalmas, mert minél magasabbra jutsz, annál több időd marad a szabadesésre, és a különböző mozgások gyakorlására.

„ Mondd utánam! Gya-kor-lás!!”

 

Apropó gyakorlás! Mielőtt komoly összegeket fektetnél az ejtőernyőzésbe, érdemes kipróbálni magad tandemugrással (Kiliti reptér), vagy szélcsatornázással. Szélcsatorna, azaz szabadesés szimulátor már nálunk is van, és itt teljesen úgy tudunk repülni, mintha ejtőernyőznénk. Nagy segítség ez a vizsgák előtt tanfolyammal kombinálva, hiszen nemcsak egyszerűbb, de jóval olcsóbb is. Bár a látványt nem adja vissza a csatorna, a mozgásunkat, a technikát tökéletesen be tudjuk gyakorolni repülőből való kiugrás nélkül, ráadásul nagyon jó szórakozás!

dsc_0253.JPG

forrás: www.skyward.hu

Hogy kinek melyik képzés szimpatikusabb, változó. Az AFF képzés intenzívebb, (valamint a velünk ugró oktatók ugrását is mi fizetjük). Bekötött ugrásnál azonban kevesebb lehetőségünk van a stabil hason zuhanás gyakorlására, ráadásul rögtön egyedül kell kivetni magunkat a mélybe (rádiókapcsolatban maradva az oktatóval).

Repülő….forintok

 

Az ejtőernyőzés nem olcsó mulatság. Pontos összeget nehéz lenne mondani, mivel klubonként (http://www.skydive.hu/ ) és oktatóként változnak a díjak, így nagyságrendileg 350.000,- és 450.000,- forint között mozog egy tanfolyam összköltsége. Ha csak az ugrások árát nézzük, repterenként ( Kapos, Gödöllő , Nyíregyháza  ) az is változó, 7.000 – 10.000,- forint közötti összegről beszélünk, attól függően, hogy kell-e ernyőt bérelnünk, milyen magasról ugrunk egyedül, vagy oktatóval, madárral, vagy madár nélkül. Ezen kívül olyan korlátok is akadnak majd, hogy kezdetben az is meg van szabva, naponta maximum mennyit ugorhatunk. Később az is befolyásolja a reptér választásunkat, hogy nem minden helyről tudunk nagygépből és magasról ugrani.

Ha ráéreztünk az ejtőernyőzés ízére, onnantól kezdve többet nézzük az időjárás jelentést, mint munkaidőben az órát. Rossz idő és jó idő hullámzásaiban élünk, vajon lemondják-e a hétvégi üzemet a választott reptéren, vagy nem. Mivel gyakorlatilag csak hétvégén lehet ugrani. Nem is beszélve a társaságról, mert nemcsak a közös élmény, de a hatalmas bulik is összekovácsolják az embereket. Te sem hagynád ki, hogy a 100. ugrásodkor „végigseggrepacsizzon” az egész reptér, ugye?

11145049_847826221952138_8077037215195505357_n.jpg

forrás: https://www.facebook.com; fotó: Veress Gábor

Így, vagy úgy, az ejtőernyőzés szerelem, méghozzá örök. S hogy mi a biztosíték arra, hogy ha igaziból, tényleg kiugrunk a felhők felett, majd nem fogunk pánikolni, nem gondoljuk meg magunkat, hogy mi ezt akkor mégsem, de már hiába?! Semmi. Az élethez azonban bátorság és bizalom kell, különben nem történik velünk semmi…

Kék Eget!

ui: ezt nektek:)))

 

forrás: https://www.youtube.com

A bejegyzés trackback címe:

https://adrenalinfroccs.blog.hu/api/trackback/id/tr918075780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása